2005-ben alakult a VOICE&GUITAR formációnk... Egy kis visszatekintés: egy németországi Voice&Guitar versenyre neveztünk be 2006-ban, és sikeresen, az első 8 díjazott között szerepeltünk, ezért úgy éreztük: van értelme a folytatásnak. Elkészült és megjelent az első albumunk "Same as you" címmel. A duó a Budapest Jazz Club színpadán rendszeresen muzsikál a kezdetek óta. 2009-ben egy kis londoni turné következett, öt népszerű jazz klubban mutatkoztunk be, egyszer a Shakatak előzenekaraként. Erre az alkalomra készült el második lemezünk "True colors" címmel. 2010-ben az Új Színházban adtunk nagykoncertet, amely CD és DVD formátumban is megjelent, a sztárvendégünk Tátrai Tibusz volt! 2015-ben a 15 éves jubilemumot a Katona József Színházban tartottuk, hatalmas sikerrel és teltházzal, vendégünk Fábián Juli volt. 2018-ban egy duett lemezt is készítettünk Csányi István közreműködésével, ennek a bemutatóját a 2019-ben a BMC nagytermében tartottuk meg. 2020-ban egy különleges albumot készítettünk, amelyen Tibi a megszokott jazzgitár helyett akusztikus gitáron közreműködött. Az idén 20 éves formációnk egy Bobby McFerrin dal feldolgozásával kezdte az évet, de még sok minden áll előttünk.... Mindenesetre a Budapest Jazz Clubban minden hónapban találkozhattok velünk! :)
Izgalmas koncertek elé nézünk, találkozzunk bármelyik eseményen! :)
Micheller Myrtill és zenészbarátai - Inspired by Hungarian FOLKSONGS ‹‹ 2024. november 14-án 19.00 órától az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban›› Jegyek már elérhetők a cooltix.hu oldalán, itt: https://cooltix.hu/event/66fbd090616010834daf840b . A koncert létrejöttét az NKA támogatta. Ezt a ritkán játszott koncertműsorunkat 2017-ben készítette Myrtill csodás zenésztársaival: Balogh Zoltán (zongora), Pintér Tibor (gitár), Fonay Tibor (nagybőgő), Kaszás Péter (dob).
Myrtill és a SWINGUISTIQUE koncert, vendég: Roby Lakatos ‹‹ 2024. április 18-án 19.00 órától az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban›› Jegyek már elérhetők a ticketportal.hu oldalán. A koncert létrejöttét az NKA támogatta.